(Kérjük engedélyezze az aktív tartalom megjelenítését az internet böngészőjében, hogy az oldal kellőképpen megjelenhessen!)

 

FILHARMÓNIA KELET-MAGYARORSZÁG NONPROFIT KFT.

M a g u n k r ó l

A társaság rövid története, tevékenysége, célja 

A Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit szervezet elődje több mint hatvan éven át az Országos, majd Nemzeti Filharmónia. A koncertszervező intézmény megszűnésével a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 1998. január elsején alapította a Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. azzal a céllal, hogy a térségben jelentkező komolyzenei igényeket kielégítse és biztosítsa. Feladataink között szerepel az ifjúság zenei nevelése, kortárs zeneművek bemutatása, új helyszínek felkutatása, pályakezdő művészek pódiumhoz juttatása. Célunk továbbá, hogy megőrizzük, megvédjük a vidék szellemi örökségét. Közreműködünk fesztiválok szervezésében, rendezésében és lebonyolításában. Vállaljuk továbbá a megyeszékhelyeken lévő zenekarok hangversenyeinek szervezését, bonyolítását. A kilenc megyét átfogó kht. 2007. január 1-től a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonába került. A szakmai felügyeletet továbbra is az Oktatási és Kulturális Minisztérium látja el. Öt megyeszékhelyen, Miskolc, Debrecen, Szeged, Nyíregyháza, Békéscsaba rendelkezünk önálló irodával, míg négy megyében megbízottak látják el a koncertrendezést. Évente hétszáz körüli előadásszámot teljesítünk, s mintegy kétszázezer hangverseny-látogatót fogadunk. A törvényi előírásnak megfelelően 2009-ben nonprofit kft-vé alakult a társaság.

A Társaság alapadatai :

 Teljes neve :

Filharmónia Kelet-Magyarország Koncertszervező és Rendező Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Azonosítására használt betűszó, vagy rövidítés

Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft.

Jogi forma

Nonprofit Kft.

Adószám

18426715-2-05

Bankszámlaszám

10027006-00286686-00000017

Statisztikai számjel

18426715921657105

Cégbírósági bejegyzés száma, vagy egyenértékű hivatalos nyilvántartási szám

05-09-017039

Alapítás éve

1997

Besorolási kód

 

Szakágazati kód (TEÁOR):

9216

 

 

Teljes munkaidős létszám (fő, 2010) :

14

Székhely

Miskolc

Irányítószám

3525

Telephely

Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba

Székhely utca, házszám :

Kossuth u. 3. sz.

Telefon 1:

46-505-656

Telefon 2:

 

Fax 1:

46-505-657

Fax 2 :

 

E-mail :

filharmonia.miskolc@chello.hu

Honlap :

www.filharmonia.hu

 

Közérdekű adatok

Közérdekű adatok közzététele

a Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. vezető tisztségviselője és a felügyelő bizottság javadalmazása:

Ügyvezető igazgató :
Finta János
Kinevezése : 2010. június 1.
Munkaszerződése: határozott időtartamra, 2010. június 01. napjától 2013. május 31. napjáig szól.
Havi személyi bruttó alapbére: 481.000 Ft.
Prémium: prémiumban részesülhet, amennyiben a Munkáltató prémiumkitűzésről rendelkezik.
Maximum a kifizetés időpontjában érvényes havi személyi alapbér 3.5-szöröse.
Végkielégítés nem jár.

 

Felügyelő Bizottság:


Németh Nóra
Jogviszonya : 2010.07.13 – 2013.05.31
Tiszteletdíja: bruttó 40.000.- Ft. / hó
 

Bicskei Gábor
Jogviszonya : 2010.07.13 – 2013.05.31
Tiszteletdíja : bruttó 40.000.- Ft./hó
 

Dr. Papp Sándor - Felügyelő Bizottsági Elnök
Jogviszonya : 2010.07.13 – 2013.05.31
Tiszteletdíja : bruttó 50.000.- Ft./hó